A város történelmének legnevesebb eseménye az 1532-es ostrom, melynek során Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a viszonylag kevés várvédő visszaverte a Bécs ellen vonuló, túlerőben lévő török sereget. Az ostrom emlékére Kőszegen nemcsak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat.

 

Várszínház

A Kőszegi Várszínház az 1532. évi ostrom 450. évfordulóján 1982-ben tartotta első előadását. Az azóta összművészeti fesztivállá váló programsorozat június közepétől augusztus elejéig várja a látogatókat.

A JURISICS VÁR

A kőszegi alsóvár legrégebbi része a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílusú belső várat később kibővítették; a reneszánsz és barokk korban is átalakított épületegyüttes uradalmi várkastélyként szolgált.

Nyitvatartás

Hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között!

2015. május 4. és augusztus 31. között a Jurisics vár, "A kőszegi vár évszázadai" című állandó kiállítás kivételével, 50%-os kedvezményes áron hétfőn is látogatható.

Idegenforgalmi szezonban, csoportok kérésére hétfőn is megtekinthető a vár egy része, melyről érdeklődjön a +36 94 360 113-as telefonszámon!